2011. július 6., szerda

Palócok

A táji jelleg egyrészt a díszítőmódok kiválasztásában, másrészt azok alkalmazásában napjainkig megmutatkozik. A népi hímzéseknek is, mint a népi díszítőművészet többi ágának, egy-egy vidéknek a másiktól eltérő, sajátos típusai és alkalmazási módjai alakulnak ki. A díszítőművészetnek ezek a sajátosságai indokolják azt is, hogy a Nógrád megyei hímzéseket az összegyűjtött és feldolgozott anyag által megszabott lehetőségeken belül, Nógrád megyének három vidékéhez kapcsolva mutatjuk be.
1. Szécsény és környéke (Hollókő, Lóc, Rimóc, Varsány és Sipek)
2. Délnógrádi dombvidék (Galgaguta, Bánk)
3. Salgótarján és vidéke (Kazár, Vizslás)
Délvidéken a palócok leszármazottai Kupuszinán élnek.

Nógrád megye községeinek ma is eleven, sokrétű viselete, szőttese, hímzése a magyar népi műveltség kincsének sajátos színfoltja. A változatos nógrádi táj, hegyek-dombok között települt kisebb-nagyobb falunak hűséges őrzői és továbbadói a közös sorsban alakuló művészi munkának.
Nógrád megyének ma is élő népviselete a főbb jellegzetességek alapján 18 csoportba oszthatók. Itt  önkéntelenül felvetődik az a kérdés, mik lehettek azok a tényezők, amelyek csak bizonyos falukon belül hoztak létre egyöntetű alakulást? 

A közös hagyományok, az azonos gazdasági és társadalmi tényezők mellett nyilvánvaló szerepe van a reális földrajzi és történelmi tényezőknek is. Ezen belül nem szabad figyelmen kívül hagyni a kisebb-nagyobb földrajzi egységek története során kialakult nemzetiségi, vallási, sőt rokoni kapcsolatokat sem. Éppen a viselet és hímzéskutatások mutatják a legjobban egy-egy községen belül a nemzetiségi és felekezet szerinti szétválást. Erre a Nógrád megyei Legénd és Nógrádsáp községek ma is szép példával szolgálnak.

A közös valláson kívül még jelentős összetartó ereje volt egy-egy vidéknek a közös parókia, melyek templomában bizonyos vasárnapokon és ünnepeken a plébániához tartozó községek lakosainak legnagyobb része összegyűlt. 1787-ig Hollókőnek, Lócnak, Rimócnak, Varsánynak és Sipeknek egyetlen plébániája volt, amelyet a sematizmusok réginek mondanak, 1332-ben már fennállott. A nagylóci plébánia 1787-ben létesült és később idecsatolták Hollókőt is. Így az öt községet ugyan két részre szakították, de a lakosság kapcsolata a fiókegyházon keresztül továbbra is megmaradt. Az évszázadokon át kialakult, szinte hetenkénti találkozások eredményezték a plébániához tartozó községeken belüli házasságokat, s így a rokoni kapcsolatok kialakulását.

 A rokoni kapcsolatok viszont szükségszerűen egyrészt az ünnepek, másrészt a családi események, az egyes munkák során alakították ki a lakosság rendszeres, gyakori találkozását. A templomon kívül különösen a búcsú, lakodalom és táncmulatságok voltak azok az alkalmak, melyek egy-egy ilyen több faluból álló, már vérségi és egyben gazdasági kapcsolatokban is összetartozó érdekközösséget összehoztak. Ezeknek a gyakori összejöveteleknek aztán természetes következménye lett, hogy a népélet hagyományos formáiban nemcsak azonos típusok, hanem fejlődési folyamatok is keletkeztek.

Megmutatkozik ez a népdalokban, a táncokban, a népszokásokban, az építkezésekben éppúgy, mint a népviseletben, a népi hímzésekben. A tágabb értelemben való együttélés, a rendszeres találkozások, a házasságok révén történt keveredés az így összetartozó falvak közösségeiben azonos gondolkodásmódot, társadalmi formációkat, ízlést hoztak létre. Így alakult ki Hollókő, Nagylóc, Rimóc, Varsány és Nógrádsipek viseleti és hímzésbeli azonossága-közössége is.

A történelmi, a nemzetiségi, a vallási viszonyok, érintkezési alkalmakból kialakult rokoni kapcsolatok a Galga és Lókos patak közötti területen, Galgaguta, Legénd, Arcsa és Csővár, Felsőperény, Ősagérd, valamint Bánk községekben is megteremtették a paraszti életformának, így a viseletnek is, a hímzésnek, stb. az egyöntetűbb fejlődését. Itt már korántsem találkozunk azzal a sok hasonlósággal, amelyek a Szécsény környéki falvakban a mai napig kimutathatók.

 Ez természetes is, hiszen az előbb említett falvak földrajzilag sokkal nagyobb területen helyezkednek el és nagyobb távolságok akadályozhatják az azonos ízlés kialakulását, hasonló formák létrejöttét, továbbfejlesztését. Területükön Szécsény környékével ellentétben a katolikus magyar lakosság között, jelentős számú evangélikus szlovák él. A nemzeti és felekezeti különbség még egy-egy faluban is megmutatkozott. A viseleti különbségre a legjellemzőbb Legénd község, a lakosságnak kb. fele ma is evangélikus, másik fele pedig katolikus. Az evangélikusok főleg a galgagutaiakkal és csőváriakkal kötöttek házasságot és velük tartottak rokoni kapcsolatot. Az evangélikusok viselete is a galgagutaiakéval egyezik. A legéndi katolikus viszont a nógrádsápiakkal és nézlakiakkal házasodnak, így viseletük is ezekkel mutat kapcsolatot.

A leghíresebb hímzésanyag Salgótarjántól délkeleti irányban a mintegy 7,5 km-re fekvő Kazár községből származik. Ez a község nem pusztult el a török háború idején, így jelentősebb betelepítés itt nem történt. Kazár az ipar felé forduló parasztközségek egyik legjellemzőbb példája.

 A falu két rétege, a jobbágy és zsellér közötti különbség inkább a lakóházak elhelyezkedésében mutatkozik, mint viseletben. A községben földszerzési lehetőség nem volt, így a jobbágyság elszegényedett, annál is inkább, mivel mind zsellér, mind a jobbágycsaládokban egyformán volt gyakori a 8-10 gyerek. Az elszegényedés egyik oka a birtokfelosztás volt. A zsellércsaládok fiatalabb férfitagjai és éppúgy a kevesebb földdel rendelkező jobbágycsaládoké is, már az 1870-es években eljártak Pestre dolgozni. Nem volt ritka, hogy az utat oda-vissza gyalog tették meg. Az 1880-as években a férfiak egyreinkább a közeli bányákban kerestek munkalehetőséget, ahol eleinte csak külső napszámos munkát végeztek. A bányatelepítés létesítésével idegenek, bányaalkalmazottak kerültek a faluba, akik eleinte a falubeliekkel laktak együtt. Ekkor terjedt el a pantalló viselet. Akkoriban alakult a bányászzenekar is. Sőt tánciskola is létesült, ahova a lányok mezítláb, a legények pedig bakancsban mentek el.

A Galga-vidék nyelvjárása a palóc nyelvjáráshoz tartozik, mint az egész Galga vidék a tőlük északabbra élő palócoknak édes rokona. Ha valaki veszi a fáradságot és végigutazik Őrhalom, Szécsény, Hollókő, Buják, Acsa, Galgamácsa, Galgahévíz szép tájain és megnézi  a ringó-léptű, erős asszonyokat, a sokféle és első pillantásra teljesen elütő viselet ellenére is úgy érzi, ezek összetartoznak. Mintha Istenanya csak azért öltöztetné más ruhába sok-számú ikreit, hogy össze ne keverje őket…


Forrás: Szeder Fábián Tudományos Gyűjtemény, Pintér Sándor Palócok, Petrás Anna Galga menti hímzések.

8 megjegyzés:

Nagymamis írta...

Rózsa felüdülés volt olvasni, hihetetlen, hogy mi mindent összegyűjtöttél a Palóc népviseletről! Nagy munka lehetett. Köszönöm! Erika

Rózsa írta...

Köszönöm Erika, tényleg nagy munka és még lesz néhány része, az anyag nagy, egy bejegyzésre nem lehet lerövidíteni, szeretem csinálni, de lassan haladok.
Köszönöm a látogatást:)

Agnes. írta...

Kedves Rozsa:)

En is nagyon elveztem az egeszet, az olvasast es a kepeket kozben.Egyik masik valami meseszep.Szinte semmit nem tudtam errol a temarol, ezert koszonom!

puszillak!

53Rózsa írta...

Rózsám csodásan összeállitottad Nagyon szép

Rózsa írta...

Ágnes, számomra öröm, ha elnyerte tetszésedet, köszönöm, hogy itt jártál:)

Rózsa írta...

Rózsa, köszönöm:)

Erdős Éva írta...

De jó, hogy megmutattad őket!
Nagyon kellemes volt olvasni és nézegetni egyaránt!Örömmel láttam a kicsiket is ünneplőben!:)
Köszönöm!

Rózsa írta...

Kedves Éva, köszönöm a látogatást:)